Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Season 4

2011.04.26

 

Lazarus ébredése

Dean csodával határos módon feltámad, ám senki sem tudja, hogyan. Míg a fiú Bobby-val és Sammel megpróbálja kideríteni, ki állhat a háttérben, a környéken lévő démonokat ismeretlen személy megöli. Ruby újra feltűnik, a titokzatos megmentő személye pedig kiderül: egy Castiel nevű angyal állítása szerint ugyanis az Úr parancsára mentette meg Deant, mivel tervei vannak vele.

 

Isten hallasz engem?Én vagyok az Dean Winchester.

Miközben démonvadászok halálának ügyében nyomoznak, a fivérek és Bobby életére néhány szellem tör, mivel őket okolják halálukért. Míg Victor Henriksen, Meg Masters, Ronald Resnick és két kislány szelleme próbál végezni a három férfival, kiderül, hogy az út az Apokaliszis felé megnyílt.

 

A kezdetén

Castiel ismét felkeresi Deant, és visszaküldi az 1973-as Lawrence-be. A fiú itt találkozik akkori apjával és anyjával, illetve annak családjával, akik lányukkal együtt természetfeletti lényekre vadásznak. Míg Dean összebarátkozik nagyapjával, a környéken feltűnik Azazel.

 

Metamórfózis

Dean megtudja az igazságot öccséről, mely nagy vitákat okoz közöttük. A fivérek telefonhívást kapnak egy Travis nevű vadász barátjuktól, így Missouriba utaznak, hogy segítsenek neki. Kiderül, hogy a férfi egy veszedelmes szörnyeteg, egy rougarou nyomában van.  

 

Szörny film

Winchesterék egy pennsylvaniai kisvárosba utaznak, ahol különös gyilkosságok történnek, melyeket Drakula, egy múmia, és egy farkasember követ el. Mialatt Dean megpróbál bevágódni egy helyi pincérnőnél, sikerül kideríteni, hogy a gyilkosságok hátterében egy alakváltó áll, aki nagyon szereti a horrorfilmeket.

Sárgaláz

Dean és Sam sorozatos szívroham általi halálesetek ügyében nyomoznak, amikor is Dean különösen kezd viselkedni. Kiderül, hogy egy szellem által terjesztett kór fertőzte meg, amire ha nem találnak hamar megoldást, a többi áldozathoz hasonlóan meg fog halni.

 

Ez a nagy tök Sam Winchester

Sam és Dean megismerik Urielt, aki sokkal gorombább és barátságtalanabb, mint Castiel. Sam nem engedelmeskedik Urielnek, miszerint nem bántalmaz olyan démonokat, akik a testvéreket és a várost is bántják, így Uriel fenyegeti a Winchester testvérek életét. A fiúk ismét boszorkányokkal harcolnak, méghozzá Tracyvel, Donnal és Samhainnel (aki talán szellem?).

 

Vágyálom

Sam és Dean egy olyan kisvárosban nyomoznak, ahol kívánni igazán jó dolog, ráadásul még egy teddy maci kerül is bekerül a képbe. A fivérek rájönnek, hogy mialatt mindenki boldog, a dolgok végkimenetele katasztrófális lehet. Robert Singer rendezte és Ben Edlund írta az epizódot.

 

Tudom,mit tettél tavaly nyáron

Ruby elmondja Samnek és Deannek, hogy egy igen eroteljes démon, Alastair (Mark Rolston) keresi Annát (Julie McNiven), aki érti az angyalok a nyelvét. A hármas megpróbál Anna nyomára bukkanni, de Alastair megtámadja oket, ám Ruby sikeresen el tud menekülni a lánnyal. Dean nem nézi jó szemmel, hogy Sam megbízik Rubyban, ezért egy vitatkozás szemtanúi lehetünk. Sam ebbol az okból kifolyólag elmondja Deannek, hogy mi is történt az ido alatt, míg o a pokolban volt. Arra is kitér, hogy Ruby megmentette az életét. Charles Beeson rendezte és Sera Gamble írta az epizódot.

 

Ég és Pokol

Anna (Julie McNiven) visszaemlékezik a múltjára, Dean és Sam pedig megértik végre, hogy miért akarja Castiel és Uriel a lány halálát. Egyetértenek az angyalok rendeletével, és megpróbálnak segíteni Annán azzal, hogy visszaadnak neki egy fontos részt a múltjából, így megmenthetik a lányt. Ezalatt Alastair (Mark Rolston) és a démonok megpróbálják bekeríteni Annát és a fivéreket. J. Miller Tobin rendezte és Eric Kripke írta az epizódot.

 

Családi maradványok

A legrosszabb féle szörnyeteg - Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) egy fiatal noi szellem megjelenését vizsgálják egy elhagyatott házban, de a dolgok bonyolultabbá válnak, mikor egy család beköltözik. A testvérek képtelenek rábírni oket, hogy távozzanak, de amikor a fiút elrabolják, Samet és Deant keresik meg, hogy mentsék meg a fiút. Kim Manners rendezte az epizódot, amit Jeremy Carver írt.

 

Criss Angel egy köcsög

Winchesterék a varázslatok világába vetik magukat, hogy utánajárjanak egy különös halálesetnek, melyben az áldozat egyik pillanatról a másikra holtan esett össze, testét pedig mintha átszurkálták volna. Mialatt a nyomozás folyik, újabb bűvészhalál történik, a szálak pedig egy sikerességét visszanyert, szintén szakmabelihez vezetnek.Desszert iskola speciális

 

Desszert iskola speciális


EGY VISSZATEKINTŐ EPIZÓD, MIKOR SAM ÉS DEAN MÉG KÖZÉPISKOLÁBA JÁRTAK - Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) titkosan nyomoznak a régi iskolájuknál néhány gyilkos után. Az ügy folytán visszaemlékeznek azokra az időkre, mikor Samet verték a suliban, míg Dean volt Mr. Népszerűség. Adam Krane rendezte az epizódot, melyet Andrew Dabb & Daniel Loflin írt.

Sex és Erőszak

Sam és Dean egy kicsi Iowa-i városba látogatnak, ahol három férfi is megmagyarázhatatlan módon halálra verte a feleségét. A fivérek rájönnek, hogy a gyilkosságok mögött egy szirén áll, egy olyan teremtmény, ami különböző alakokban képes megjelenni és szörnyen szüksége van a szerelemre, az embereket pedig arra kényszeríti, hogy tegyék tönkre magukat, kifejezve ezzel a ő iránti rajongásukat. Charles Beeson rendezte, Cathryn Humphries írta az epizódot.

 

A halál szabadságra megy

Sam és Dean bekukkantanak szellemvilágba – Sam és Dean egy kis városban nyomaznak, ahol az emberek a halállal csalnak. Észreveszik, hogy a kaszások eltűntek, így Pamelához (Tracie Dinwiddie) fordulnak segítségért. Pamela a szellemvilágba küldi őket, hogy válaszokat kaphassanak, azonban összefutnak Alastairrel is (Christopher Haxerdahl), aki elrabolta az összes kaszást azzal a céllal, hogy feltörhessék a többi pecsétet is. James Coway rendezte és Jeremy Carver írta az epizódot.

 

Gombos tűfején

VALAKI ANGYALOKAT GYILKOL - Megtalálják Lucifer kardját, amit az angyalok ellen használnak fel. Castiel és Uriel foglyul ejtik Alastairt és Deant arra kérik, hogy használja fel információ szerzés céljából ellene azt a kínzási módszert, amit odalent tanítottak neki. Samet nagyon is érdekli, hogy Dean nem tudja kezelni a munkát, de ő mindenképp meg akarja csinálni. Habár Alastair feltár pár meghökkentő információt, Dean világa darabokra törik

 

Borzalmas élet

Ha a Winchester testvérek nem vadászok lennének – Dean és Sam normális és önálló életet élnek. Dean egy közösségi személy, aki szeret inni, és váltogatni a rádió állomásai között, hol hírekre, hol rock állomásokra kapcsol. A Sandover Bridge & Iron Company nevezetű cégnél dolgozik Sam mellett. Úgy tűnik, mintha a két testvér nem is ismernék egymást. Ám, miután a munkatársaik sorra öngyilkosságot követnek el, mindketten hozzálátnak a gyilkosságok megfejtéséhez.
James Conway rendezte és Sera Gamble írta az epizódot.

Szörny a könyv végén

Sam és Dean meghökkenve fedeznek fel egy "Supernatural" című képregényt, amiben a saját démonvadász életükről olvashatnak. Felkeresik Carver Edlundot (vendégszereplő Rob Benedict), a könyv íróját, aki elmagyarázza, hogy látomásai vannak a két testvérről, amit megírt egy könyvbe is. Chuck kijelenti, hogy Lilith közeledik és tervei vannak Sam számára. Mike Rohl rendezte és Julie Siege írta az epizódot.

Ugrás cápa

Egy új Winchester felbukkanása - A 19 éves Adam (Jake Abel) felhívja Samet és Deant, John holléte utén kérdezve, és a fiának vallja magát. A fivérek megismerkednek Adammel, feltételezik, hogy ő egy démon, aki csapdába akarja csalni őket. Bár rájönnek, hogy John csakugyan Adam apja, a fiú mesél a "normális" neveltetéséről, ami feldühíti Deant.

Elragadtatás

Castiel visszatér emberi formájába - Castiel (Misha Collins) megjelenik Dean (Jensen Ackles) álmában, ahol arra kéri a férfit, hogy beszélhessenek valahol négyszemközt, személyesen, mert fontos dolgot kell vele közölnie. Dean és Sam (Jared Padalecki) elkezdik keresni Castielt, de helyette Jimmyt találják, Castiel emberi testét, akinek csupán halvány emlékei vannak arról, hogy angyal volt. Jimmy vissza akar térni a normális életbe a családjához, de Dean és Sam aggódik a biztonsága miatt.

 

Amikor tölteni kell

Dean és Bobby csapdába ejtik Samet a pánik szobában - Dean és Bobby bezárják Samet Bobby pánik szobájába, így el tudják belőle távolítani a démonvért. Habár, Bobby tudja, hogy újabb pecséteket fognak feltörni, Deannek azt javasolja, engedjék el Samet, hogy felvehesse a harcot a közelgő apokalipszissel szemben. Dean is így látja, ezért Castieltől kér segítséget. A fivérek nagy szembesítés elé néznek.

Lucifer ébredése

A közelgő Apokalipszist Dean és Sam külön utakon járva próbálják megállítani. Mialatt Sam és Ruby egy démont elfogva próbálnak Lilith nyomára bukkanni, Deant felkeresi Castiel és Zakariás és közlik: itt az idő esküje beteljesítésére. Csakhogy kiderül egy szörnyű titok: az utolsó pecsét maga Lilith.

Free Rating Code

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.